Ezzel a
Tolsztoj - eddig számomra ismeretlen - elbeszéléssel kezdte vasárnap prédikációját B.Gábor Atya. Nagyon megérintett a történet. Amúgyis így Halottak napja környékén, amikor egymás után többször is ellátogatunk a temetőbe, gyertyát gyújtunk szeretteink emlékére, krizantémot viszünk nekik, imádkozunk lelki üdvükért, majd este, sötétedés után újra visszamegyünk - mindig eszembe jut a halál gondolata. Az a tény, hogy egyszer nekünk is meg kell halnunk.
Ez az elbeszélés ezért is érintett meg olyan nagyon. Megereősítette bennem azt a gondolatot, hogy ne akarjunk többet, jobbat mint amennyink és amink van. Sajnos a mai világ nem erről szól. A környezetünk nem ezt sugallja nekünk, DE amikor egy ilyen történetet hallok akkor rádöbbenek, hogy ha mi sajátmagunknak nem húzzuk meg a határt, más nem fogja megtenni helyettünk soha!
Az elbeszélés tömören a következő:
"Valahol Oroszországban élt egy parasztember. Nem volt valami gazdag, de mindene megvolt, amire csak szüksége van az embernek. Meg is volt elégedve sorsával egészen addig, amíg az egyik napon kezébe nem került egy újság. Ebben olvasott arról, hogy a baskírok földjén rengeteg a gazdátlan föld. Ezekből olcsó pénzen annyit ad kinek-kinek a baskírok vezére, amennyit egy nap alatt körül tud járni. Ettől kezdve a parasztnak nem volt nyugta. Mindenvagyonát pénzzé tette, feleségét és gyermekeit hátrahagyva, egyik szolgája kíséretében a baskírok földjére indult. Heteken át tartott az út, míg elérte célját. Ekkor azonnal a baskírok vezére elé sietett, hogy megkösse vele az üzletet. Ez állta a szavát és megbeszélték, hogy másnap reggel a faluszéli dombnál találkoznak. A kapzsi ember egész éjjel nem tudott aludni. Mindig arra gondolt, hogy a holnapi napon milyen gazdag emberré lesz. Már kora hajnalban kint volt a megbeszélt helyen. Nemsokára a baskír vezér is megérkezett és így szólt a parasztemberhez.
- Innen kiindulva menj olyan messzire, amennyire csak akarsz, de vigyázz arra, hogy jusson időd a négyszögre is, mely a földed fogja határolni, mind a négy oldalát körüljárni. Ha napnyugta előtt visszaérkezel, akkor mindaz a föld, amit körüljártál a tied lesz. De ha csak egy percet is késel, elvesztetted a földet és a pénzedet is. Most pedig indulj, és ne veszíts egy percet sem!
Vidáman indult el a paraszt és boldogan legeltette szemét a földeken. ez mind az enyém lesz! Közben még azon is gondolkozott, hogy mit ültet majd a földbe. Ez itt a legelő lesz, az ott erdő… stb. Úgy elgondolkozott, hogy észre sem vette, már dél felé járt az idő. A dombot se lehetett látni, ahonnan reggel elindult. Itt az ideje, hogy megforduljon és körüljárja a földbirtok másik oldalát. Mikor azonban egyre szebb és termékenyebb földeket pillantott meg, nem tudott ellenállni a kísértésnek és tovább ment előre. Bizony már lefelé hanyatlott a nap, mikor végre rászánta magát, hogy visszaforduljon. Most aztán sietnem kell, hogy idejében visszaérjek. Messze a távolban megpillantotta a dombot, ahonnan reggel elindult. Hű, de messze van még, és állandóan fölfelé kell mennem! Már nagyon elfáradt, pedig sietnie kellett. Úgy tűnt, mintha a baskírok vezére integetne, és sietésre ösztönözné. Futásnak eredt, de mintha minden ellene esküdne. Meg-megbotlik egy kőben és a szíve is kimerülten vergődik mellében. Már kezdi elfogni a csüggedés, hogy minden hiába, és elkésik. De nem! Még néhány lépés és megérkezik. Éppen az utolsó pillanatban. Kimerülten esik össze a domb előtt. Vér buggyan ki a száján, megvonaglik kimerült teste és gazdaggá lett paraszt holtan fekszik a baskír vezér lábai előtt.
- Ássatok egy sírt, int embereinek a vezér, és megvetően nézi a halottat. Elkészül a sír. Két méter hosszú, nem egészen egy méter széles és egy méter mély.
Ennyi föld kell az embernek! Ennyi föld kell az embernek!"
