Újra...

Mélységeket és magasságokat jártunk be az elmúlt hónapok, évek során. Mégis hála van a szívemben minden egyes keresztért amit kaptunk és kapunk nap mint nap. Legyen szó betegségről, fájdalomról, vagy csak egy rossz szóról, ami éppen rosszkor, rossz helyen lett kimondva. Utólag mindig kiderűl, hogy Ő mindig, mindent a javunkra fordít.

Márta ebben az Adventben újra elindította bennem az írói vágyat. Távol áll tőlem az írói véna, én egyszerűen csak mesélni szeretnék a mi hattagú családunk mindennapjairól. Mesélni, hogy maradjon az utókornak valami a mi megélt életünkből. Hátha lesz az unokáink, dédunokáink között olyan aki szívesen olvasgassa majd nagyanyó, vagy dédanyó naplójegyzeteit egy eldugott kis faluban Erdély szívében. 

Mert a múlt valójában lényünk gyökere..amiből kinövünk... és egyre közelebb kerülünk Isten országához. Ha biztos talajon akarunk haladni életünkben, fontos megismerni a köteléket ami őseinkhez kapcsol. Fontos tudnunk kik jártak előttünk. 

Készülök családfát is készíteni anyai és apai nagyszüleim felmenőinél. 

No de kanyarodjunk vissza a mai naphoz. Mindenki, mondom mind a hatan éppen náthás, köhögős, szortyogós, nyügös, kibírhatatlan napokat élünk meg így Advent 3. hetében. Van aki forró teát kér, van aki aludni szeretne, többet és még többet, van aki ölelésre vágyik, van aki anyai ölemet el nem kívánja hagyni egy percre sem, van aki csak egy jó szóra vágyik. Én jómagam forró erőlevest kivánok és főzök mindannyiunknak egy pár héttel ezelőtt kapott tyúkhátgerincből, melyet édesanyám azért tett kés alá, mert már nem tojt tojást nekünk, mondván kiöregedett szegény.