B.U.É.K. 2016

"Mit adhatok neked,
mit még senki nem adott,
mit mondhatok neked,
melytől szebb lesz a napod?
Ki vagyok én? Egy porszem csupán...
A lelkemet te ismered igazán.
Mit mesélhetek hát?
Mi újdonság neked?
Hisz veled éppúgy mindez megesett.
Hisz egyek vagyunk fenn az ég felett.
Hallgassunk hát, hisz a csendnél nincs beszédesebb!

Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Szeretet lángja itt él a szívemben.
Melegét érzi mindaz, ki erre jár.
Megerősítést lelek a hitemben,
hogy jó az ember s az élet sem sivár. 

Csak vakságunktól kéne szabadulnunk,
mit dühünk, haragunk táplál szüntelen.
Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk,
s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen.
Átélni újra múltunk szép emlékét,
kívánni azt, hogy újra úgy legyen!
Dédelgetni a boldogság, tiszta képét – 

ahol látom titkaid értelmét, ahol nem kell félnem,

ahol nem kell állandó megkeseredésben élnem, 

ahol tudom, hogy egymásra vagyunk bízva 

és számíthatunk a testvérre, 

ahol nem attól kell félnem, ha elesek, 

hanem van, aki felemeljen, hogy továbbmenjek, 

és nem kellene feszültségben élnem, 

és ahol a vég sem félelmetes, 

hanem felfelé menni mindig a hegyen."

Kívánok egészséget, 

békességet, 

hitet és szeretetet. 

Bölcsességet, hűséget. 

Jóságot és csodákat, 

önzetlen tiszta szívű barátokat. 

Isten keze legyen mindig rajtad

És óvjon minden pillanatban. 

Kívánom, hogy találd meg a csodát az új esztendőben. 

24.

Ma annyit szeretnék nektek mondani, hogy az A n gy a l  l é t e z i k, csak hinnünk kell benne. 

Az éjszaka itt járt nálunk. 

Megajándékozott minket szeretetével, türelmével, bátorságával, szorgalmával, jóságával, kedvességével, jókedvével, kitartásával, vidám mosolyával, nyugodt megfontolásával...

Ezt a kedves, kis csomagot, pedig az ajtónk kilincsén hagyta. 

 

Köszönöm, hogy velem voltatok ezen az adventi úton. Csodálatos volt számomra veletek lenni. Én úgy érzem, megérkeztem. 

Nektek is ezt kívánom tiszta szívemből. 

B É K É S  B O L D O G  K A R Á C S O N Y T! 

23.

Ma nagyon korán keltem. Hajnali öt órakor. Elmentem hajnalimisére. Idei Adventben az első és egyben az utolsó is. Jó érzés volt látni, hogy a mi hatalmas templomunk, szép lassan megtelik, és mire a harmadikat harangozzák már alig találni ülőhelyet a templomban. 

Majd délelőtt hozzáláttunk Dórával, az előző este összegyúrt, megpihentetett, karácsonyi kekszünket megsütni. Van benne aszalt gyümölcs, csokidarabkák, dió, mogyoró, fahéj és a mi szívünk. Hogy csak a legfontosabbakat említsem. 

Ragyogó idő lévén, közel 13 fok, Tata elvitte a nagyokat biciklizni egyet a falu között. A Legkissebb elaludt. Én pedig hozzáláttam a finom ebédünk elkészítéséhez. 

Csöng a telefon. A legnagyobb meséli, hogy képzeljem el, mamáékhoz megjött az angyal, és olyan focilabdát hozott, amelyiken 11 német focista rajta van, és az aláírásuk is rajta van a labdán.

Dóra pedig már "szopiztatja" a kisbabát, melyet az angyaltól kapott. 

Pár óra múlva hazafele az autóban Dóra kérdezi: - Anya, nálatok megjött az Angyal? Mondom én: - Amikor jöttem el otthonról még nem volt!

Reménykedtek a gyerekek, hogy hozzánk is megjött az angyal, mivel mamáéknál már járt. Persze hozzánk még nem járt. 

Hazaérkezve, ketten eldöntötték, hogy átrendezik a szobát, hogy az Angyal legyen ahová meghozza a karácsonyfát. 

Olyan édesek ahogyan készítik elő az Angyal útját. 

Este felmentek mámáékhoz aludni. A lelkünkre kötötték, ha netalán éjjel megjönne az angyal, reggel azzonnal telefonáljunk. 

A Legkissebb kamillateában megfürdetve és már húzza is a lóbőrt. 

Mi pedig eldöntjük Apával, idén piros karácsonyfát kívánunk az angyaltól. Nem piros arannyal. Nem piros szalma díszekkel vegyesen. Nem barna arannyal. Idén P I R O S fát szeretnénk. 

Kiválogatjuk a piros díszeket. 

Először feltesszük az egőket. Már így annyira szép és hangulatos, hogy meg kell örökítenem. 

Jó érzés, hogy nem kell sietni. Nem kell attól félni, hogy valaki meglátja. Nyugodtan, minden egyes dísznek megkeressük a helyét.

A névre szoló díszeknek is megkeresem a helyüket. Ajándéknak érzem őket. Ajándék magamnak. A lelkemnek. 

22.

Linzer - aprósütemény

1kg liszt

250 gr vaj

200 gr zsír

300 gr porcukor

4 tojás sárgája

1 tasak sütőpor

4 tasak vaníliacukor

2-3 csepp citromlé

1 csipet só

Tejföl ( amennyi szükséges)

Lekvár az összeragasztáshoz ( én a csipkebogyó lekvárt szeretem ide használni a legjobban) 

Tegnap megsütöttük, ma összeragasztottuk. 

A gyerekek egyik kedvenc sütije. 

Mama már készített más aprósüteményt is. Megsütötte a snikers szeletet is.

Lesz még diós, rahátos bejgli, amit szintén mama süt meg. 

Én még egy karácsonyi kekszet szeretnék sütni, valamint egy meggyes - gesztenyés pápa szemet. 

Azt hiszem ezzel teljes lesz az ünnepi sütis - tál. 

21.

"Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepen keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza." 

Pál Feri

Milyen szép is lenne, ha az év minden egyes napját úgy tudnánk megélni mint Adventben...

20.

A mai szentmise vezérgondolata: találkozás Istennel és embertársainkkal Adventben. 

Dübörgő zene az autóban. Hatalmas hangszórók a sífelvonók aljában.  Bevásárlóközpontok nemcsak a nagy tömegtől hangosak. Mindenhol a zene dübörög. Ekkora zajban nehéz meghallani Isten szavát. Csendre van szükségünk, hogy meghalljuk a hívó szót. 

Ahhoz is csönd kell, hogy embertársainkat meghalljuk. 

Meghalljuk amikor valakinek szüksége van ránk. Szüksége van a jelenlétünkre. Szüksége van a beszélgetésünkre. Vagy egyszerűen csak a hallgatásunkra. A meghallgatásunkra. 

Vagy éppen nekünk van erre szükségünk. 

Ilyenkor, Adventben, különösen fontos, hogy erre figyeljünk. 

És akkor váratlan találkozások  érhetnek bennünket! 

19.

A legtökéletesebb ajándékozás Minél közelebb kerülünk karácsony ünnepéhez, az emberek annál gyorsabban igyekeznek azokat az ajándékokat beszerezni, amelyekkel majd megajándékozhatják azokat, akiket ismernek, szeretnek, megbecsülnek, vagy akikre jobban odafigyelnek. Sokak számára alig van unalmasabb feladat az ajándékok beszerzésénél. Emberfeletti erőt követel, hogy időt szakítsunk a vásárlásra, legyen türelmünk elviselni a tömeget, legyen elég pénzünk, amelyből mindenkinek vehetünk valamit. Miért ez az áldozat: egy nyakláncért, egy kávédarálóért, egy játékért? Nem. Az emberben benne van az ajándékozási vágy. Egész élete azzal telik, hogy szeretné meghosszabbítani azt, ami ő maga. Kiszélesíteni létezése horizontját és szélesebb dimenzióban élni. Ez az ajándékozás lényege is, valamit adni, ami őt jeleníti meg. Ezért a tökéletesebb ajándékozás, inkább az, amikor „szellemi” ajándékot adunk át.   A szellemi ajándékozáskor valóban úgy gazdagítunk másokat, hogy közben úgy érezzük a saját valóságunkból, létünkből adtunk át egy darabot. Kevesen tudják elképzelni az ajándékozásnak ezt a szellemi dimenzióját. Sokáig nem értetettem, hogy híres szerzők, kutatók, írók miért írták a könyvük első oldalára: édesanyámnak, vagy kedves barátomnak, vagy munkatársaimnak. Ma már értem, ezek az emberek felfogták mi, az igazi ajándékozás. Hosszú évek megfeszített munkáját adták át édesanyjuknak, barátjuknak, szeretteiknek. Ezt azok értik igazán, akik írtak már könyvet, vagy egy nagyobb tanulmányt, festettek egy képet, komponáltak egy zeneművet. Advent negyedik vasárnapján, részben azért is, mert már nagyon közel van a születés csodája, az egyház hagyományosan Máriára figyel. Arra a Máriára, akit az első megajándékozott az Egyházban, hiszen „gyermeket fogant méhében a Szentlélektől”(Mt 1,19). Mária azt is megértette, hogy aki szellemileg megajándékozottá válik, annak az öröme akkor lesz teljes, ha az ajándékot másoknak is átadja.   (Részlet Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata által kiadott Adventi és karácsonyi lélekemelő füzetből) Ujházi Lóránd

Tegnap volt két és fél óránk, míg a Nagyokra vártunk, beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Idén eléggé leegyszerűsítettük az ajándékozandók listáját, mármint anyagi jellegű ajándékokkal. Nem is bánom, mivel mindig akkora gondban vagyok, mi is legyen a megfelelő ajándék. Szép is legyen. Jó is. Hasznos is. Persze ne túl drága. A Nagyokkal egyszerű a dolgunk, mivel ők még levelet írtak az Angyalnak. 

A tömeget, a nagy forgalmat, a vegyünkmármegvalamitlegyünktúlrajta hozzáállást nem szeretem! Tegnap tömegből is, forgalomból is volt jócskán. 

Vártam már, hogy hazaérkezzünk a mi meleg, csendes, rendetlen otthonunkba! 

Tervezek egy pár saját készítésű ajándékot is. 

18.

Évek óta, le is írom ide, megkések a karácsonyi nagytakarítással. Nem kezdek hozzá elég idejében. Mással tőltöm a csendes hétköznapokat. Túl alaposan meg akarom csinálni. Nem tudom beosztani elég jól az időmet... Nem tudom. Tény az, hogy évek óta kifutok az időből. 

Nem képez kivételt ez alól az idei év sem. 

De eljutottam ahhoz, hogy mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül le tudom ide írni. 

Takarítás, lomtalanítás helyett, idén is inkább varrtunk, barkácsoltunk, vágtunk, ragasztottunk, lyukasztottunk. 

Egy ilyen délután volt a tegnapi is. 

Előkerestük az, itt-ott megbújt, karácsonyos lyukasztókat, színes kartont, papírragasztót, dekorszalagokat, zselés filctollat. Megvártuk Apát, hogy ölbe vegye a Legkissebbet. Majd hozzáláttunk a képeslapkészítéshez.  

Az is lehet időben nem érnek célba. Az is lehet valahol elakadnak az úton. 

Mindenesetre ma útnak indítjuk nagy szeretettel őket. Írhatnám azt is " szélnek eresztjük őket". 

Remélve azt, hogy pár nap múlva, a számunkra legfontosabb személyek, kezükben tartják. Pár percre megállnak ebben a rohanó világban. És elolvassák szeretett sorainkat. 

17.

Dóra, ovistársaival együtt, tegnap csodálatos műsorral tette szebbé az adventünket. Igazi földreszállt angyalkákat láthattunk táncolni a félhomályban, gyertyák fénye mellett. 

Édesanyák, nagymamák, sőt még édesapák, nagytaták is elérzékenyűltek.

Külön köszönet és hála jár Alexandra nővérnek ( Dóra egyik Óvónénije), aki fáradságot nem ismerve, figyelve az apró részletekre is, megszervezte, megtervezte, betanította a gyerekeknek ezt a műsort. 

( a képek minősége sajnos nagyon rossz, mivel telefonnal készültek )

16.

A gyerekek örömére, végre ma reggelre fehérbe öltözött a természet. Nem hullott sok hó, de annyi éppen igen, hogy teljesen be takarja ezt a nagy szürkeséget ami hetek óta körülvesz bennünket. Amióta lehullott az utolsó színes levél is a fákról.

Az is lehet délre már el is olvad, de a lényeg, hogy ma reggel, felkelés után, az első élmény ez a nagy fehérség volt. 

Most is pilinkézik szép csendesen. Minden hópehely lassan megkeresi a helyét és földre száll. 

Milyen jó is lenne, ha ilyen egyszerűen az ember is megtalálná a helyét a világban. Elindulna, majd szép csendesen helyet találna. Nem törődve a másik ember helyével. Nem törődve a másik ember véleményével.

A hópehely sem tud semmit a többi földet ért hópehelyről.  Azt sem tudja boldog vagy boldogtalan. Elégedett a helyével. Vagy éppen mást szeretne. 

15.

 Mézeskalácsházikót legalább 5 éve készítünk minden Advent kezdetén. Idén sajnos ezzel is megkéstünk egy kicsit, de végül mára elkészűlt. És mézesfigurákat is diszítettünk. Közösen. Együtt az egész család. Közben karácsonyi zenét hallgattunk. Apa még forralt bort is készített mellé. 

A Legkissebb mintha érezte volna, hogy neki most aludni kell. Pontosan 1 órát aludt. Mi addig kedvünkre díszíthettük a mézeskalácsokat. 

14.

Amikor már azt hittük örökre elveszett. Vagy elkóborolt. Vagy a szomszéd farkaskutyái tépték szét. Vagy elütötte egy autó...

Akkor csodák csodájára ma reggel, Máté iskolájánál, ami tőlünk legalább 12 kilométerre van, megkerűűűlt. Ott sétált meghúzódva a járdán. Félve az iskolába igyekvő sok kis - és nagy gyerektől. Apa is megpillantotta - de meg se fordult a fejében, hogy ez a mi cicánk lehet. 

És akkor a hátsó ülésről megszólalt Dóra: " Apa, ez a mi cicánk! Rajta van a piros nyaklánc. " 

És akkor, keresve parkolót, ami persze abban az órában szinte lehetetlen, kiszàltak az autóból és felvették a kiscicát. Dóra kezdte simogatni, és szinte azonnal elkezdett dorombolni az ő megszokott lassúságával. 

Dóra, enyhén szólva, jól megdorgálta, hogy miért kóborolt el ilyen messzire. Még azt is mondta neki, hogy szinte másik cicát vettünk helyette. 

Mi pedig elképzelni sem tudjuk, hogyan jutott be a városba... Csak találgatni tudunk. Talán bemászott az autó motorjához?! Talán Máté osztálytársának az anyukája vitte el pénteken?! Véletlenül. Mivel péntek délután még megvolt. Máté fél 5 kor érkezett haza. Egész szombaton, vasárnap bárhogy hívogattuk, kerestük sehol nem találtuk. 

Nem kell mondanom mekkora volt az öröm Dóra részéről, mivel az ő kiscicája. Épp a múlt héten kérdezte meg, hogy hány élete van a cicának :)

Apa hazahozta. Én pedig azonnal meleg tejet adtam neki. Most pedig a régi, meleg helyén alszik dorombolva, a kazán mellett. 

Ez a cica tényleg nekünk van rendelve. 

13.

Örömvasárnap van ma. Szentmisével kezdtük a napot. Én Péterrel a templom előtt hallgattam végig, hangszóróból, Apa  a Nagyokkal bent volt a templomban.

 A szentbeszédből azt a részt hoztam el magammal, amikor a Szentatya az óceánhoz hasonlította a mi kis világunkat. Bármennyire is tombol az óceán fölött a vihar, az csak pár méter, attól még békésen úszkálnak lent a mélyben a halak. Bármennyire is " tombol" a külvilág, nem szabad megengednünk, hogy a mi belső lelki békénket, a mi mindennapi kis örömünket megzavarja. 

Délután pedig Dórával megsütöttük a mézeskalácsházikó oldalait, tetejét. Holnap kapja majd meg végső formáját a házikó. A maradék alapanyagból pedig mézeskalácsfigurák készűltek, karácsonyi zenével díszítve.

12.

A minap végighallgattam egy ismerős apuka panaszos felháborodását. Szegény apuka a környezetünkben lévő rosszindulatú emberekre panaszkodott. Azt kérdezte, választ nem is várva rá, miért olyan rosszindulatúak az emberek?! 

Ha neked valami összejön, valami jól sikerűl...

Nemhogy örűlni nem tudnak veled, még tolerálni sem tudjàk a sikeredet, sőt még keresztbe is tesznek neked... Legyen szó szakmai, anyagi, vagy éppen családi sikerről. 

Igen, sajnos az emberi irigység képes az ilyen és efféle negatív cselekedetekre. 

Gyermekkorom jut most eszembe. Amikor kisgyerek voltam, úgy gondoltam minden ember jó. Akkor nem tudtam megfogalmazni, de most tudom, hogy ebbe a kétbetűs szóba benne volt a jóakarat, jószándék, jócselekedet. 

Legyen szó rokonokról, családi barátokról, vagy éppen szomszédokról. Aztán ahogy telt az idő, kisgyerekből lettem nagygyerek, majd kamasz. Azt hiszem ekkor kezdtem felfedezni, hogy igenis van rosszindulat, vannak rosszindulatú emberek. Akik nem tudnak őszintén veled örűlni a sikerednek. 

Mégis úgy gondolom, ha észre is vesszük magunk körül a rosszindulatúságot, nem szabad reagálnunk rá. Főképp nem negatívan. Magunk miatt. A lelkünk miatt. 

A mindennapi nyugalmunk miatt. 

11.

Most jutottam el én is arra a pontra, hogy nem tudom miről is írjak ma...

Advent van. És köd. Hó nincs. Most éppen hangulatom sincs az Adventre. Egy kissé " ködös" ...

Húsleves illata terjeng a lakásban. Pityókapire lesz főtt hússal, mellé meggyszósz. A másik " felem" kedvenc étele. Azt mondta valamikor, ezt minden nap megtudná enni, annyira szereti. 

Olykor elég egy ennyi " jócselekedet" is ahhoz, hogy az embernek jó napja legyen. 

Még 2 nap és meggyújtjuk a 3. gyertyát is. Az öröm gyertyáját. Lassan, de biztosan tartunk Karácsony felé. A jócselekedetek szalmaszálai nélkül viszont üres marad a jászol...

10.

Márai Sándor - Az élet értékéről

" Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Egy kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, és nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.

Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled   feltűnés és hiú szerep nélkül   segíteni az embereket. 

Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el, az egyszerű igazságokat. 

Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. 

Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál:  Igen, Igen!  Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, hangosan és mell-veregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke. "

Márai Sándor Füves könyv - ét hordozom mostanában a táskámban. Van amikor tíz percnyi időm van. De erre a könyvre, annyi is elég. Lehet ha jobb is naponta csak 10 percet olvasni belőle. Pont ilyen alkalom volt múlt héten, amikor a Legnagyobbat vártam... 

Amikor a végére értem ennek a kis résznek, már akkor tudtam, hogy ez lesz az egyik adventi napom témája.

 

Igen. Igazságosan szolgálni. Emberségesen élni. Nyugodtan meghalni.

Azt hiszem így tudnám összefoglalni Márai fent idézett gondolatait. Ha belegondolunk nem is olyan egyszerű megvalósítani a mindennapi életben. Mert minden olyan relatív. Nem mindenkinek egyforma az igazság. Nem mindenkinek egyforma az emberség! 

Mindenkinek a maga lelkiismeretére van bízva, hogy megítélje, emberségesen, igazságosan gondolkodik-e, cselekszik-e...

9.

Gyertyafény, karácsonyi zene, mézeskalács illat és az a temérdek sok karácsonyi dísz ma még jobban eszünkbe juttatta, hogy Advent idelyét éljük. Az, hogy már hetekkel ezelőtt hozzáfogtunk a díszek készítéséhez, még jobban emelte a hangulatot. Esténként, az adventi koszorú mellett gombostűket szurkáltunk a hungarocell gömbökbe, vagy dekupázsragasztóval karácsonyiszalvétát ragasztottunk ugyanilyen gömbökre. Varrtunk szentcsaládot, hajtogattunk karácsonyfát.

A mi otthonunk pedig a következőkkel gazdagodott: 

Kispárna, kis paplan és lepedő Dóra kisbabájának :)

Karácsonyi szatyor:

8.

Nem is a legszebbek, nem is a legtökéletesebbek, de ami a legfontosabb, hogy két gyerek valamint egy édesanya szíve - lelke bennük van. Egy kis része a holnap eladásra kerülő tárgyaknak. Nem sok de nem is kevés.

Igazi öröm volt számunkra elkészíteni őket, egy kis része az adventi készülődésünknek...  

7.

A reggeli csendben, amikor már első alvásra ringatom a mi Legkissebbikünket, pakolgatok közben, két ringatás között. Próbálom felszámolni a nagy rendetlenséget, ami egy ilyen reggeli elindulás után marad rám...Vetetlen ágyak, itt ott ottfelejtett ruhadarabok... Egy két pohár, csésze itt ott. A konyhában félbe-szerbe maradt mosogatás-elpakolás... Két, roskadásig,telerakott ruhaszárító... Tele vasalós kosár... sőt, tele szennyeskosár is...pedig 2 nappal ezelőtt még üres volt...

A nappali, pedig az esti teázást, valamint félbemaradt gömbkészítést mutatja...

Első gondolatom, őszintén, az, hogy melyik felének kezdjek neki gyorsan ( pedig most, az Adventben kellene lelassúlni egy kicsit), míg alszik a Legkissebb. Erre már nyöszörög is a hintában, megyek vissza ringatom...

Második gondolatom az, hogy legszívesebben én is aludnék egyet, amíg  ő is alszik.

Aztán hirtelen az a gondolatom jön, ki is mondom a páromnak, hogy minden nap hálás kell legyek azért, hogy van akikért mindezt csinálnom... Ha így fogok hozzá, már teljesen másképp csinálom. És gyorsabban is meg az egész. Nem lennék boldogabb, sőt sokkal boldogtalanabb, ha mindig rend lenne a lakásban, csak néha néha kellene mosnom, vasalnom... 

Annyi sokan vannak, még a közvetlen környezetemben is, akik évek óta gyermekáldásra várnak... Minket pedig a jóIsten már három egészséges gyermekkel is megajándékozott...

(Ez  ma biztosan bekerül a hálanaplómba!) 

Így, ezzel a gondolattal, már teljesen másképp folytatom a reggeli káosz felszámolását... Szépen lassan. Csendben. Magamért. A Piciért. A Nagyobbakért. Őérette. 

Pakolgatás közben ki-ki nézek az ablakon. Csodálom ahogyan percről percre oszlik el a reggeli köd. Ahogyan egyre távolabb és távolabb ellátok. Aztán fölfedezek egy legalább 5 méteres pókhálót?!, nem is tudom mi lehet. Úgy néz ki mintha egy vékony, fehér cérna lenne kihúzva. Az egyik tujafenyő csúcsától indul és a rózsabokorhoz kapcsolódik. Megpróbálom megörökíteni, nem sok sikerrel. 

Aztán észreveszem, hogy egyre jobban kezd minden a helyére kerűlni... Már mos a mosógép, elindítva a mosogatógép. A két ruhaszárító le szedve. A lelkem pedig nyugodt. Már várom haza a Nagyokat. Pedig csak most mentek el. És máris hiányoznak...

Nem tudom mennyire látható a képen az én felfedezésem...

6.

A mai evangéliumot hoztam el nektek: 

" ... ahogy megvan írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: 

A pusztába kiáltónak a szava: 

Készítsétek az Úr útját, 

egyengessétek ösvényeit!

A völgyeket töltsétek fel, 

a hegyeket, halmokat hordjátok el, 

ami görbe, legyen egyenessé, 

a göröngyös változzék sima úttá, 

és minden test meglátja 

az Isten üdvösségét. "       (Lk 3, 4-6)

A mi feladatunk is pontosan ez az adventi szent időben, készíteni egy utat, melyet nyugodtan, csendben, lelki békével végigjárunk, és akkor karácsony estére a mi szívünkben is megszületik a kis Jézus. 

A völgyek jelenthetik életünkben a közömbösséget, az ürességet, a nemtörődömséget, ezeket a völgyeket töltsük meg lelkesedéssel, buzgósággal, a mások iránti odafigyeléssel legalább az adventi időben.

A hegyek pedig a gőgöt, a nagyravágyást, az önzőséget jelentik. Amikor az ember a nagy " hegytől" nem képes meglátni a másik embert, azt, hogy a másik embernek mire van/lenne szüksége...csak a maga nagysága érdekli, csak azt tartja szem előtt...

 Ezeket a " hegyeket" kell elhordanunk, leráznunk magunkról, és helyettük alázattal, odafigyeléssel mindig késznek lenni a jóra. 

Így képesek leszünk a göröngyös utat simává, a görbét pedig egyenessé alakítani. Képesek leszünk a göröngyöket szétmorzsolni, az emberi gyöngeségeinket levetkőzni magunkról... 

 

Arra kér bennünket az egyház, hogy ilyenkor Adventben csendesedjünk el, óvakodjunk a hangos mulatozásoktól, mert Isten szavát csak a csendben fogjuk meghallani. Imádkozni, beszélgetni Istennel csak csendben lehet! 

5.

Olyan ajándékot készítettünk / rendeltünk idén Apának, a szép kerek születésnapjára, aminek még én is, a gyerekek is nagyon nagyon örültünk... Az elmúlt 10 év fotóit ( több mint 500 fotó) válogattam, nézegettem , persze titokban, hogy meglepetés legyen (majdnem egy hónapon keresztül),  és szép sorban egy Cewe fotó könyvbe beleraktam, kezdve az esküvőnkkel, majd az első kismama korszak, Máté születése, szülinapok, karácsony, második kismama korszak, Dóra születése, szülinapok, nyaralások, harmadik kismama korszak, és végül Péter születése...

Régóta bennem van az a félelem, hogy egyszer megsérül a külső memória, ahová mindig mentem a képeket gyerekekről, különböző eseményekről, és akkor minden oda lesz... Az az igazság, hogy egy pár évig hivattam elő minden évben képeket, albumba is raktam, de valahol Máté 2 éves koránál leálltam és azután nem volt semmi fotó elő hivatva...

Mindig odáztam a dolgot, aztán egyre több kép gyűlt össze, egyre több idő kellett volna átnézni őket, ami persze egyre kevesebb volt... 

... Aztán megszületett Péter... Ekkor éreztem azt, hogy itt az idő, tovább nem halogathatom ... Októberben, amikor Apa Németországban volt, Péter 3 hetes korában készítettünk egy baby-fotó sorozatot Péterről, ami szintén meglepetésnek készült... Ezzekkel a fotókkal zárul a fotó könyv! 

Nagyon szép lett, hálás is vagyok érte minden nap! 

Íme egy pár fotó az elmúlt 10 évünk legfontosabb eseményeiről: