Akkor csodák csodájára ma reggel, Máté iskolájánál, ami tőlünk legalább 12 kilométerre van, megkerűűűlt. Ott sétált meghúzódva a járdán. Félve az iskolába igyekvő sok kis - és nagy gyerektől. Apa is megpillantotta - de meg se fordult a fejében, hogy ez a mi cicánk lehet.
És akkor a hátsó ülésről megszólalt Dóra: " Apa, ez a mi cicánk! Rajta van a piros nyaklánc. "
És akkor, keresve parkolót, ami persze abban az órában szinte lehetetlen, kiszàltak az autóból és felvették a kiscicát. Dóra kezdte simogatni, és szinte azonnal elkezdett dorombolni az ő megszokott lassúságával.
Dóra, enyhén szólva, jól megdorgálta, hogy miért kóborolt el ilyen messzire. Még azt is mondta neki, hogy szinte másik cicát vettünk helyette.
Mi pedig elképzelni sem tudjuk, hogyan jutott be a városba... Csak találgatni tudunk. Talán bemászott az autó motorjához?! Talán Máté osztálytársának az anyukája vitte el pénteken?! Véletlenül. Mivel péntek délután még megvolt. Máté fél 5 kor érkezett haza. Egész szombaton, vasárnap bárhogy hívogattuk, kerestük sehol nem találtuk.
Nem kell mondanom mekkora volt az öröm Dóra részéről, mivel az ő kiscicája. Épp a múlt héten kérdezte meg, hogy hány élete van a cicának :)
Apa hazahozta. Én pedig azonnal meleg tejet adtam neki. Most pedig a régi, meleg helyén alszik dorombolva, a kazán mellett.
Ez a cica tényleg nekünk van rendelve.
1 megjegyzés:
De jó hír!
Megjegyzés küldése