Az idei

nagyhetünk és húsvéti ünnepünk szép, csendes és meghitt volta bearanyozta lelkünket. Isten házává vált otthonunk virágvasárnap, amikor asztalunkra tett barkát szentelt papunk a televízió képernyőjén keresztül. Mi pedig tárt karokkal és szivekkel fogadtuk az áldást.
A nagycsütörtöki utolsó vacsora, Jézus búcsúzása tanítványaitól, az orgona, a csengők, a harang elnémulása jelezte nekünk a fájdalom közeledtét.
 A nagypénteki fájdalom és gyász fekete szürkesége lengte be egész napunkat.
Nagyszombatunk viszont egy semleges nap volt a fájdalom és öröm között. Éreztük, valami szép, valami jó közeledtét... aztán Húsvét vigíliáján, asztalunkra tett húsvéti kalács, pirostojás és húsvéti sonka megáldása után, a feltámadás öröme ragyogta be sziveinket.

Az idei Húsvétunk egy kicsit más. Nem rohanunk, nem futunk sehova. Otthonunkba fogadjuk az ünnepet. Az idei Húsvétunk megértette velem azt, hogy miért a legnagyobb ünnepünk. Eddig a Karácsony, Jézus születése, volt számomra az év legnagyobb ünnepe. Most megértettem azt, hogy tulajdonképpen most is Jézus születését ünnepeljük. Jézus és a világ örökéletre való születését.

Legyen olyan szép, csendes és meghitt az Ünnepetek, mint a mienk volt!