A Szentatya üzenetét olvasva megragadott több gondolat is. Mivel aktuális témát feszeget egybefűzve apostoli cselekedetekkel, magunkra ismerhetünk a sorok között.
Ebben a viharos időben, hajónkat ide-oda dobálják a megpróbáltatások. Engedjük be Jézust otthonunkba, mert amikor “ beszállt hozzájuk a csónakba (…) a szél elállt” (Mk 6,51).
“ Fontos, hogy együtt Jézusra szegezve tartsátok szemeteket. Csak így lesz békétek, csak így kerekedtek felül a konfliktusokon, és csak így találhattok megoldást sok problémátokra.
Nem úgy, hogy ezek eltűnnek, hanem úgy, hogy más szemszögből tudjátok nézni őket.
Csak akkor lesztek képesek arra, ami lehetetlennek tűnik, ha az Úrra hagyatkoztok. A követendő út az, hogy elismerjétek a törékenységet és az erőtlenséget, melyet a körülöttetek lévő sokféle helyzettel szemben tapasztaltok, ugyanakkor biztosak legyetek abban, hogy ily módon Krisztus ereje nyilvánul meg gyengeségeitekben (vö. 2Kor 12,9). Az apostolok épp a vihar közepén ismerték fel Jézus királyi és isteni voltát, és akkor tanultak meg bízni benne.”
Eddig a Szentatyától idézett sorok.
Számomra bizonyossá vált az, hogy történelmi időket élünk. Egyáltalán nem könnyű ezekben az időkben családanyának, családapának, szülőnek, gyermeknek, orvosnak, betegápolónak, cégvezetőnek, koldusnak és diáknak, egyáltalán embernek lenni. Olyant kér tőlünk a társadalom, ez a felbolydult világ, ami a határainkon túlmegy. Olyant amikor a döntéseink nem magunktól származnak.
Mégis. Csakazért is. Mindezek ellenére is. Van remény. Számomra az egyetlen mentsvár a h i t e m. Hinnünk kell, hogy megfogva egymás kezét, összekapaszkodva, Jézust beengedve csónakunkba átvészeljük a vihart.
