8.

A lelkem is belevarrtam ebbe a kis szöttes tarisznyába.

Ma este 9 órakor tudtam meg, hogy Péter és Dániel betlehemes szerepéhez hiányzik még egy szöttes tarisznya. Rögtön tudtam miből fogom megvarrni. 

Ugyanis, bevallom töredelmesen, én az a fajta halandó lélek vagyok, aki soha semmit nem szeret kidobni. Mondom: soha SEMMIT. Ebből adódóan mindig mindenre van valami ötletem, hogy miből, hogyan, mivel lehetne ezt elkészíteni, megvarrni, létrehozni.

… az idei adventem egyik fénypontja ez a tarisznya. Házi szöttes zsákvászonból készítettem. Ezt a vászon anyagot, valószínű nagymamám szőtte évekkel ezelőtt, aki most kilencven éves lenne ha élne. Biztosan boldog most, látva milyen sokáig őriztem az ő szöttesét. Most pedig életre hívtam a padlás rejtett zugából. 

Boldog és elégedett vagyok. A lelkem újjong amikor egy ilyen régi, letett, félre dobott anyagot vagy tárgyat hasznossá tudok tenni. Olyan mintha egy kicsit lelket öntenék egy félig halott, szinte említésre se méltó dologba.