Ma reggel a gyertya kis lángja mellett, a hajnali mise előtt, olyan üzenetet hagytam a két nagynak az adventi kalendáriumban, hogy annak ellenére, hogy minden nap akad valami ami vesződést, civakodást, megdorgálást, sőt néha ordítozást vált ki belőlem, a világon mindennél jobban szeretem őket. Történjék bármi én akkor is szeretni fogom őket. Mert bennük egy kicsit magamat is látom. Máté hasonlít rám abban, hogy szereti mindig a rendet maga körül. Igaz abban is hasonlít rám, hogy ha valamit akar, azt azonnal akarja. Én is ilyen vagyok. Próbálom nevelni magamat. Több kevesebb sikerrel. Dórában a harmadikos énemet látom felfedezni. Kötelességének érzi a tanulást, gyakorlást, ami mondtam neki, előbb vagy utóbb a javára válik. De viszont van benne is egy félelem a kiszámíthatatlannal szemben. Ez megvolt bennem is addig, amíg az Úrra tudtam bízni magamat, az életemet és a családomat is. Addig amíg rájöttem, hogy semmi sem történik meg nélküle. Dóra még tanulja ezt a folyamatot, de nagyon nehéz.
A mai evangéliumot is elhoztam nektek:
“Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Mt 11,28-30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése